Sokszínű Nagyhét az Operában

Több mint egy hetes, Erkel színházi, operaházi és szabadtéri rendezvénysorozattal indítja a tavaszt a Magyar Állami Operaház. „A Nagyhét műsorkínálatát a sokszínűség jellemzi, amelyet egyrészt egyik legfontosabb keresztény ünnepünk, másrészt több egyéb jeles évforduló ihletett” – mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató.

Az Operaház harminc éve ikonikus húsvéti repertoárdarabját, a Parsifalt láthatják a nézők március 26-án, kedden, amelyet a magyarországi történelmi keresztény felekezetek képviselőinek tartott zártkörű főpróba előzött meg. Wagner misztériumjátéka világklasszisokkal kerül színpadra: Gurnemanz szerepében az amerikai Eric Halfvarson, a karmesteri pulpituson pedig Stefan Soltesz lép színre.

A program az ünnephez közeledve a könnyedebb műfajoktól a komolyabb, spirituális zenei élményt jelentő produkciók felé ível. Tegnap este a Beatles 50! című koncerttel, még soha nem hallott komolyzenei Beatles-átiratokkal várták a nézőket, míg a mai Parsifal után 28-án Bach Máté-passiójának mendelssohni átirata csendül fel az Operaház színpadán, ez a változat Magyarországon először. „A színpad egész hátterében kifeszített tüllfüggönyre fogjuk kivetíteni azt a hátteret, amely a produkció közben az én közvetlen irányításommal festi majd alá a monumentális muzsikát” –magyarázta az előadás látványvilágát megálmodó M. Tóth Géza, Oscar-díjra jelölt animációs filmrendező. „Nem mozi-elvárásokat szeretnénk sugallni, hanem a művet kiegészítő vizuális élményt ígérünk, amely az alkotás mise-jellegét, a vallásos szertartásokat, a külső-belső megvilágosodást jelképező gyertyagyújtást idézi majd fel” – tette hozzá.

Húsvétvasárnap ismét egy jeles évforduló és egy világklasszis következik: a 150 éve született olasz zeneszerző, Pietro Mascagni két műve, a legendás Parasztbecsület és a Messa Di Gloria kerül műsorra, szintén félig szcenírozva, mindkét mű két estén át a nemzetközi hírű karmester, János Ács dirigálásával. Az egész 2013-mas évet meghatározó Verdi-bicentenárium egyik meghatározó eseménye pedig április 6-án lesz, az Operaház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál együttműködésében. A Verdi-maraton című, egész napos rendezvénysorozat mindenki számára ingyenesen látogatható lesz az Operaházban és az Andrássy úton megépülő szabadtéri színpadon, kizárólag az esti Rigoletto előadásra kell jegyet váltani.

A Nagyhét rendezvényeiből a nemrég újra nyílt Erkel Színház is kiveszi a részét: a héten nagy sikerrel fut a Primavera13 előadás-széria, amely a vidéki és határon túli zenetagozatos színházak vendégjátékaival várja a közönséget.

Megjegyzések