4U zenekar

Az együttes 2000 tavaszán alakult, és még ugyanabban az évben megjelent debütáló kislemezük, Süket a telefon címmel, ami óriási sikert aratott. Az együttes tagjait évek óta szoros barátság fűzte össze. Mivel mindannyian képzett muzsikusok egyetlen szempont vezérelte őket, hogy megvalósíthassák, és dalokba öntsék a bennük rejlő zenei ötleteket és gondolatokat.

Csík Sándor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát végezte el, Giovanni gyermekkorától tanult zongorázni, Bende Nagy János évek óta pengette a basszusgitár húrjait különböző együtteseknél, Kiss Levente pedig egész életében az énekesi pályára készült.

A dallamokat többnyire Bende és Giovanni szerezte, a szövegeket pedig Bende és Levente írta. A lemez stúdiómunkáit közel egy éves kemény munka és felkészülés előzte meg, amelynek eredményeként egy komplett, kész anyagot tettek a Tom Tom Records asztalára.

Első maxi-CD-jük a Süket a telefon címet viselte. A visszajelzések - a szakma és a közönség részéről is - egyértelműen azt bizonyították, hogy határozott igény van a 4U által képviselt, különlegesen hangszerelt, mesteri vokálokkal tarkított, igényes popzenére.

Süket a telefon

A 4U együttes bemutatkozó albuma Süket a telefon címmel jelent meg 2000-ben. A tagok szerettek volna egy olyan lemezt készíteni, amelyen megvalósíthatják régen dédelgetett zenei ötleteiket. Olyan remek vokálokkal teli, különleges hangszerelésű popzenét játszanak, amely a fiúk egyedi énekhangjaival kiegészülve az amerikai fiúcsapatok hangzásvilágát idézi.

A címadó dalból forgatott videóklip igencsak rendhagyónak számított a popszakmában.

A Cannes-ben díjat nyert rendező-operatőr, Thernesz Vilmos rendezte, aki sajátos képi világot teremtve egy nagyon különleges klipet készített.

A csapat új stílusolvasatot képvisel a hazai popzene berkein belül. Első lemezük, melyen tizennyolc track található sokféle zenei stílust ötvöz. A dalokban felfedezhetjük az R’n’B, a soul, a jazz és a popzene különböző elemit is.

Az előadó honlapja:

Megjegyzések