Fölszállott a páva sorozat a Hagyományok Házában

A Fölszállott a páva versenyzőivel indít koncertsorozatot a Hagyományok Háza. A középdöntősök a Magyar Állami Népi Együttes egy-egy előadása előtt lépnek fel a tavaszi félévben. Az első koncertet 2013. február 8-án este hét órakor a Mikrokozmosz című műsor előtt hallgathatják meg az érdeklődők.

A Fölszállott a páva adásai során, sokan rácsodálkoztak a saját kultúráját mélységeiben ismerő, kiválóan éneklő, zenélő, táncoló fiatalokra.

A Hagyományok Házában a tavaszi félév előadásai során a nézők ismét átélhetik ezeket az élményeket, hiszen az estek első felében a vetélkedő középdöntőjébe jutott versenyzői, egymást sokszor eddig nem ismerő énekesek, zenészek, zenekarok lépnek együtt színpadra, adnak közös koncertet a Magyar Állami Népi Együttes egy-egy műsora előtt. Február 8-án Tintér Gabriella énekes, Dóra Áron furulyás, valamint a Cace Roma zenekar lép fel.

A sorozat, amelynek zenei vezetője Mihályi Gábor koreográfus és Pál István „Szalonna” zenész, az őszi évadban is folytatódik a Fölszállott a páva táncos produkcióinak, zenekarainak meghívásával.

(Fotó: Kultúra.hu)

Megjegyzések