„Dalok a konyhából”: ám teltkarcsú konyhásnénik és marcona norvégok (vagy Kiss Tibiék) helyett három sokat látott, fess séf-legény üt össze valami fincsit. Üllői Úti-s Esküvő-megúszó, szakítós főzőcske-de-okosan, mindez Lovasi menzájából.
Mellesleg: magukra vessenek, ha ilyen magaslabda-nevet választottak. Nem house, és nem hálószobapop, de akkor mivel kínálnak? A 60-as évek felvállalt beatje mellett MTV-hőskori receptekkel is jól állnak: úgy mint nagyterpeszes retrogitárok, fesztiválos férfizönge, nyers(es) rádióbarát rock. De hard rockos vagy stoner elröppenés is van, meg – egyelőre – óvatosan adagolt pikáns fűszerek. Az etnoízeket kedvelő basszusgitáros, Herr Attila (ex-Drums, illetve Besh o droM-beugró) a Kéknyúl Hammond Bandben és a Qualitonsban odapörkölő jazz/funk dobossal, Badics Márkkal a Tritonban játszott együtt; Szepesi Matyival pedig amióta az eszét tudja, a szentendrei gyermekévekben. Nem mindennapi ritmusszekció dolgozik tehát a Kings of Leon- és QOTSA-rajongó frontember keze alá; ám a csapat lélekben maximum annyiban rokona a 2008-as Quimby-mellékszálnak, hogy hasonlóan görcsmentes, lendületes a hozzáállás, akárcsak egy jó házibuli tűzhelye körül.
A Szeparé/backstage-lakó Matyit koncertszervezői és menedzseri (Yonderboi, Harcsa Veronika, illetve Barabás Lőrinc) minőségén túl legutóbb a Magashegyi Undergorund gitárosaként láthattuk, előtte pedig a sok vizet sajnos nem zavart Robothalban filézett/filózott. Innen mentődött át az egyik legerősebb darab erre a lemezre, az Óriás(i) Egyedi Péterrel megtámogatott Mantra. Mindenkinek saját Mantrát, mondhatnánk: ám itt colorstar-os komolysággal cammog a köldök (alá is)nézős paranoia, de még épp fogyasztható mértékben. A másik „kétszersült” a Kitakar: amelynél szintén rájövünk, hogy „mindenkifélvalamitől”. Itt épp halált-megvetően kacagunk, ebben segít a fúvós funk. A Nem a régi darkosan, lepattantan dörren be, aztán a záródnak az ajtók-résznél – ahol még a Filatorigát is elszakadna – elkap a HÉV. Saját generációjukról mesélnek: Így kezdtük el – kesztyű kell a sütő erotikával bélelt torzítós garage-hez, mely már a nem szomjas házibulizók komfortos hajnali részegsége: extázis 7–10ig. Az Asszem visszafekszem egy post-grunge nóta, konyhakész az életszagú bluesra. A Mit tudtok pedig játékos szósalátával indít, majd majdnem-Kutyavacsis (a művészi igényű borítón nem lehet nem észrevenni az éhes ebet!) álmodozássá dagad, a vége pedig feketeleves, fogolyból (Rusty cage)!
Kést-szívben-forgatós látványpékség a – már egy éve friss forró kenyérillattal támadó – Feltörték-klip: feszes, lánybolondítós varázs, melytől a pavlovi reflex is beindul. A Kiskifli reszelős darab, de nem lett császármorzsa; újabb példa a konyhaasztal nem épp rendeltetésszerű használatára. A (g)asztronauták mostani búcsúdala a Mindenkinek jobb lesz így: hegedűs-csellós, együtt-éneklős agglomeráció-sanzon.
Ezzel a Megadó Kiadó által jegyzett bemutatkozó lemezzel a Konyhának minden esélye megvan, hogy jövőre a fesztiválokon ne a catering kategóriába száműzze őket a gyanútlan érdeklődő, hanem például a Fish! és a Supernem idősávjában lépjenek fel, saját jogon. A népek biztosan rá fognak harapni; mi meg bízunk benne, hogy az ízek még inkább karakteresednek, ahogy majd pácolódnak a nemes összetevők!
Mellesleg: magukra vessenek, ha ilyen magaslabda-nevet választottak. Nem house, és nem hálószobapop, de akkor mivel kínálnak? A 60-as évek felvállalt beatje mellett MTV-hőskori receptekkel is jól állnak: úgy mint nagyterpeszes retrogitárok, fesztiválos férfizönge, nyers(es) rádióbarát rock. De hard rockos vagy stoner elröppenés is van, meg – egyelőre – óvatosan adagolt pikáns fűszerek. Az etnoízeket kedvelő basszusgitáros, Herr Attila (ex-Drums, illetve Besh o droM-beugró) a Kéknyúl Hammond Bandben és a Qualitonsban odapörkölő jazz/funk dobossal, Badics Márkkal a Tritonban játszott együtt; Szepesi Matyival pedig amióta az eszét tudja, a szentendrei gyermekévekben. Nem mindennapi ritmusszekció dolgozik tehát a Kings of Leon- és QOTSA-rajongó frontember keze alá; ám a csapat lélekben maximum annyiban rokona a 2008-as Quimby-mellékszálnak, hogy hasonlóan görcsmentes, lendületes a hozzáállás, akárcsak egy jó házibuli tűzhelye körül.
A Szeparé/backstage-lakó Matyit koncertszervezői és menedzseri (Yonderboi, Harcsa Veronika, illetve Barabás Lőrinc) minőségén túl legutóbb a Magashegyi Undergorund gitárosaként láthattuk, előtte pedig a sok vizet sajnos nem zavart Robothalban filézett/filózott. Innen mentődött át az egyik legerősebb darab erre a lemezre, az Óriás(i) Egyedi Péterrel megtámogatott Mantra. Mindenkinek saját Mantrát, mondhatnánk: ám itt colorstar-os komolysággal cammog a köldök (alá is)nézős paranoia, de még épp fogyasztható mértékben. A másik „kétszersült” a Kitakar: amelynél szintén rájövünk, hogy „mindenkifélvalamitől”. Itt épp halált-megvetően kacagunk, ebben segít a fúvós funk. A Nem a régi darkosan, lepattantan dörren be, aztán a záródnak az ajtók-résznél – ahol még a Filatorigát is elszakadna – elkap a HÉV. Saját generációjukról mesélnek: Így kezdtük el – kesztyű kell a sütő erotikával bélelt torzítós garage-hez, mely már a nem szomjas házibulizók komfortos hajnali részegsége: extázis 7–10ig. Az Asszem visszafekszem egy post-grunge nóta, konyhakész az életszagú bluesra. A Mit tudtok pedig játékos szósalátával indít, majd majdnem-Kutyavacsis (a művészi igényű borítón nem lehet nem észrevenni az éhes ebet!) álmodozássá dagad, a vége pedig feketeleves, fogolyból (Rusty cage)!
Kést-szívben-forgatós látványpékség a – már egy éve friss forró kenyérillattal támadó – Feltörték-klip: feszes, lánybolondítós varázs, melytől a pavlovi reflex is beindul. A Kiskifli reszelős darab, de nem lett császármorzsa; újabb példa a konyhaasztal nem épp rendeltetésszerű használatára. A (g)asztronauták mostani búcsúdala a Mindenkinek jobb lesz így: hegedűs-csellós, együtt-éneklős agglomeráció-sanzon.
Ezzel a Megadó Kiadó által jegyzett bemutatkozó lemezzel a Konyhának minden esélye megvan, hogy jövőre a fesztiválokon ne a catering kategóriába száműzze őket a gyanútlan érdeklődő, hanem például a Fish! és a Supernem idősávjában lépjenek fel, saját jogon. A népek biztosan rá fognak harapni; mi meg bízunk benne, hogy az ízek még inkább karakteresednek, ahogy majd pácolódnak a nemes összetevők!
Linkek
Megjegyzések
Megjegyzés küldése