Jön a Blur a Szigetre

A legendás brit zenekar és Európa Legjobb Nagyfesztiválja végre egymásra talált: 2013 augusztusában a Szigeten lép fel a Blur, mely első magyarországi szereplése lesz.

Mára már igaz a várva-várt hír, ami egy éve csak találgatások szintjén kering a köztudatban, hogy jövőre a Sziget Nagyszínpadán láthatjuk a britpop egyik alapzenekarát, az idén a Brit Awardson életműdíjjal jutalmazott Blurt. A 2013-as koncertkörútjáról a zenekar elmondta: „Minden egyes koncertünk egy egyedi show lesz és alig várjuk már, hogy játsszunk szeretett közönségünknek, akiket már jóideje nem láttunk.”

A Blur a 90-es évekban vált világhírűvé – többek között – a Parklife és a The Great Escape című lemezeivel és olyan slágerekkel mint a Girls & Boys, Country House, Song 2, End Of A Century, To The End és a Beetlebum, az évtized kiemelkedő zenekarává téve a bandát. 2003-as Think Tank megjelenése után – akkor meghatározatlan időre – a zenekar felfüggesztette működését. A Damon Albarn vezette formáció 2008-ban, öt év távollét után jelentette be, hogy rendbe téve a zenekaron belüli ellentéteket, visszatér egy hatalmas koncerttel a londoni Hyde Parkban. A nagy eseményre 2009. július 3-án került volna sor, de akkora érdeklődés övezte a koncertet, hogy a Blur már az azt megelőző napon is fellépett a helyszínen, bő egy hónappal később pedig már a Glastonbury főzenekaraként játszott. A tagok hét év után új kislemezzel jelentkeztek, melyet idén két friss szám megjelenése követett, amit a Twitteren mutattak be élőben. 2012-ben pedig napvilágot látott – 21 évvel a debütáló albumuk megjelenése után – a zenekar eddigi munkásságát egybegyűjtő Blur 21: The Box.

Az együttesről szóló No Distance Left To Run című dokumentumfilmet Grammy-díjra jelölték, 2012-ben életműdíjat kaptak a Brit Awardson és nem utolsósorban a Blur volt az idei londoni olimpia záróeseményének fő attrakciója.
(Forrás: sziget.hu)
(Fotó: blur.co.uk)

Megjegyzések