Nouvelle Vague az A38-on

Budapest, A38 Hajó, november 23. 20:00

Az elmúlt hónapokban a Nouvelle Vague többször is fővárosunkba látogatott, igaz részleteiben. A barna Phoebe Killdeer, a szintén barna Melanie Pain és a szöszi Nadeah után most itt az (apa)zenekar is.

A két francia muzsikus-producer, Marc Collin és Olivier Libaux által éltre hívott, folyamatosan változó felállású együttes annak idején óriási ötlettel állt elő. Az „újhullámos” francia banda olyan nagynevű alapzenekarok számainak újraértelmezésével, bossa novásításával szerzett magának nevet, mint az XTC, a The Clash, a Joy Division, vagy épp a The Undertones. Persze a sor folytatható még a New Order-től, az Echo & the Bunnymennen át a Blondie-ig. Az ötlet bejött és működött, a Nouvelle Vague pedig hamarosan a nemzetközi mezőny krémjével koncertezett. Egyszerre nosztalgikus és korszellemre szabott műsoruk tömegeket vett le a lábáról. Kellemes, jellemes és elegáns punk. Mi van?!

Most egy vadiúj programmal érkeznek. Musicalt adnak elő, frissen igazolt énekes csajokkal, teljesen új számokkal, és színes, szélesvásznú show-val. A Couleurs sur Paris című lemezre épülő műsor persze továbbra is nagyon cool és hűvösen visszafogott.

Megjegyzések