Steroid zenekar - Első nagylemez!


Két EP után a zenekar úgy döntött, elkészíti első nagylemezét. Ezért ősszel stúdióba vonulnak és nekilátnak a munkálatoknak. Hogy mikorra végeznek, természetesen még nem lehet tudni, de a tervek szerint legkésőbb jövő tavaszig elkészül az első Steroid nagylemez!
A nyár főleg a dalok írásával fog telni és tervben van még egy videoklip leforgatása is. A zenekar lekötötte első vidéki klub buliját is, július 6-án a győri Shadowban fognak zenélni. De előtte ismét belakják a Club 202 nagyszínpadát, ami tavaly nyáron, a Twister lemezbemutatóján igazán fergetegesre sikeredett. Június 15-én a Cherokee vendégei lesznek és reméljük, hogy ugyanolyan sikeres bulit adnak majd, mint egy évvel ezelőtt. Másnap irány az Éter Fesztivál, augusztusban pedig szintén második alkalommal fellépnek a Zorall Sörolimpián, Balatonszemesen.

Kövessétek nyomon a zenekarral kapcsolatos híreket a Facebook oldalukon: Steroidrock

Megjegyzések