Saint Vitus az A38-on

A tavalyi, ingyenes Premonition 13 koncertet követően a frontember Wino talán legismertebb és máig legnagyobb hatású zenekara, a doom és a stoner örökérvényű klasszikusa, a Saint Vitus is tiszteletét teszi fővárosunkban. A hét év után új albummal jelentkező zenekar az A38 színpadán lép majd fel.
 
A Saint Vitus egyike a Black Sabbath zenéjén felnőtt doom nemzedék első képviselőinek. Az 1979-ben alakult gárda (Armando Acosta, Mark Adams, Dave Chandler és Scott Reagers) a Trouble-lel közösen fejlesztette tökélyre a műfaj máig érvényes alapértékeit, hiszen a ’Sabbath súlyos, sötét riffjeit házasították össze mindazzal az agresszióval és dühvel, amiből később a sludge műfaja bontakozott ki saját delíriumos ködében. A zenekar első, cím nélküli remekművet 1984-ben adták ki a Black Flag gitárosaként is ismert Greg Ginn saját kiadójánál, az SST Recordsnál. 1986-ban csatlakozott Scott "Wino" Weinrich énekes, aki a Born Too Late című klasszikuson szerepelt először: a műfaj emblematikus alakja a zenekar hét lemezéből négyen nem is hallatta hangját, mégis a legtöbben hozzá kötik a zenekart. Ez korántsem véletlen, hiszen a nemes egyszerűséggel V-nek nevezett album a banda csúcsműve, egyben a súlyos, nyers, primitív doom hangzás máig nagy hatású alapműve. 
 
Három remekbe szabott album, véget nem érő turnék és egy koncertanyag után Wino 1990-ben otthagyta a Saint Vitust. Ezen korszak rendkívül nagyhatású volt nemcsak a doom, hanem a rock/metal egészére nézve is. A füstös eleganciából még a grunge-hős Soundgarden is merített, de a leginkább tetten érhető befolyást a déli doom/sludge szörnyetegeire, a Downra, a Corrosion Of Conformityre, az Eyehategodra és a Crowbarra gyakorolta a zenekar. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a kilencvenes évek hullámvölgyét követően (ahol a banda Christian Linderssonnal és az eredeti énekessel, Scott Reagersszel is megpróbálta pótolni Winót) 2003-ban úgy alakult újjá a zenekar, hogy ismét Winót nyerte meg énekesnek, áprilisban pedig vele jelenik meg a banda rég várt visszatérő nagylemeze is. A koncerten így feltehetően már új dalok is felcsendülnek majd, de akinek nem lenne elég az ereje teljében levő legenda jelenléte, a műfaj hazai krémje, a Magma Rise, a Sunday Fury és a Wall of Sleep is biztosítják majd az alaphangulatot, hogy tényleg ez lehessen a nyár legemlékezetesebb klubkoncertje.

Megjegyzések