Az egyik legnépszerűbb opera, az Anyegin koncertszerű előadását a világhírű német zongoraművész-karmester, Christoph Eschenbach vezényli december 4-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az előadásról Blue Ray felvétel készül, a CD anyagának rögzítése pedig már folyik a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Horváth Ádám operaénekes a mű címszerepét kelti életre, mellette Tatjanát Michaela Kaune énekli, aki a 2012-es Budapesti Wagner-napokon Sieglindeként aratott emlékezetes sikert.
„A pályám során túlnyomórészt koncertkarmesterként dolgoztam, dolgozom. Vezényeltem operákat is, mert nagyon szeretem a műfajt, de eddig még sosem voltam egy operaházban vezető. Az Anyegint különösképpen szeretem, ezért is ajánlottam Horváth Ádámnak, hogy játsszuk el, a koncertszerű vagy félig szcenírozott megvalósítást pedig nagyon érdekesnek tartom” – mutatott rá Christoph Eschenbach.
A varázsfuvola és a Don Giovanni után ez a harmadik produkció, melyet Horváth Ádám hoz létre a Művészetek Palotájában. Az Anyegin címszerepét egy Zemlinsky-szólam mellett egy előéneklésen mutatta meg Eschenbachnak, az ötlet valójában tehát a karmestertől származik.
Az Anyeginre az élvonalból sikerült szereplőket megnyerni, például a már említett Michaela Kaunét, Steve Davislimet. Ez – árulta el az énekes – Eschenbachnak köszönhető. A Gremin hercegre azonban neki sikerült Ferruccio Furlanettót megnyernie, az olasz sztár egy moszkvai és egy szentpétervári vendégszereplés közt fut be Budapestre vasárnap.
Az orosz nyelvű előadáson a férfiak szmokingot viselnek, a hölgyeknek Makány Márta kölcsönöz
érdekes ruhákat. A báli jelenetben Popova Aleszja és Vlagyimir Arhangelszkij táncol. A Nemzeti Énekkar és a Magyar Állami Operaház kórusa, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara működik közre a produkcióban.
(Forrás: MTI)
(Fotó: mupa.hu/© Eric Brissaud)
(Fotó: mupa.hu/© Eric Brissaud)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése