Pinkkel az a legnagyobb probléma, hogy képtelen belenyugodni a popelőadói státuszba, és mindenáron rocksztár akar lenni, mi több, meggyőződése, hogy az is. És bár nyilvánvaló, hogy a zenéje némileg organikusabb, mint mondjuk egy Cheryl Cole-lemez, azért Avril Lavigne-hez még mindig sokkal közelebb áll, mint mondjuk a Deep Purple-höz.
Pink legújabb lemezén szerencsére ügyesen elrejtett néhány tisztességes popdalt – ilyen a címadó Truth About Love is –, ám nagyrészt a nagyon amerikai, nagyon tinis, „jön a hétvége, igyunk meg három liter sört, és zúzzuk szét a szülők házát” feelinget erőlteti. A Here Comes The Weekend klasszikus iskolapéldája ennek – leginkább egy közepes tinivígjáték aláfestő zenéjeként funkcionálhatna, ezt az effektust pedig Eminem zavarba ejtő kirohanása csak felerősíti. A dalszövegek nem egyensúlyoznak túl ügyesen a „szókimondó szabadosság” és az „öncélú polgárpukkasztás” határmesgyéjén: Pink tovább szapulja a könnyűvérű műcsajokat, ahogy azt már megtette a Stupid Girlsben is sok-sok évvel ezelőtt, a „slut” és a „fuck” szavak pedig csak úgy repkednek. Természetesen a könnyes, Marianna-árok mélységű balladák is helyt kaptak, amikre esős októberi délutánokon jókat lehet szenvedni, hogy „miért nem hív már fel?”, illetve „engem senki nem ért meg”. Hát ilyesmi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése